Leírás
Ennek köszönhetjük, hogy energikusak és fittek tudunk maradni.
Ahhoz, hogy a kórokozókkal szemben is fel tudja venni az immunrendszer a harcot, szintén fontos része van a védekező folyamatokat elősegítő metabolikus enzimeknek, melyek elsősorban a hasnyálmirigyben termelődnek . A daganatos betegségeknél a kóros sejtek elszaporodása okozza a problémát, roncsolva a körülöttük lévő egészséges szöveteket. A témában végzett kutatások eredményei alapján, a hasnyálmirigyben termelődő enzimekkel meggátolható a rákos sejtek kialakulása és terjedése.
Az elméletet elsősorban a skót John Bread, illetve az ő munkásságát is felhasználó William Donald Kelley megfigyeléséiből származik. Amikor fiatalok vagyunk, a belsőleg, magunk termelte enzimek sejtmegújító hatásának köszönhetően szépek vagyunk, üdék és energikusak. A test-saját enzimjeink támogatják a gyors regenerálódást és többnyire segítenek kivédeni a súlyos betegségeket is.
De korunk előrehaladtával belső enzimjeink kifogynak. Enzimpotenciálunk nagy részét meggondolatlanul elpazaroljuk életünk során.Dr. Edward Howell, biokémikus és táplálkozás-kutató szerint az ember tovább és egészségesebben élhetne, ha jobban ügyelne értékes test-saját enzimjeire.
Kétféle enzim létezik: endogén, amely a szervezetben képződik, és exogén, amelyet friss étellel vagy enzimatikus készítményekkel vehetünk magunkhoz. Az enzimek fogyasztásával szervezetünk védekező képességét növeljük, biztosítjuk a nyirokrendszer helyes működését, a vért megtisztítjuk a salakanyagoktól, ezzel elkerüljük a szívbetegségeket, gyulladásokat, reumatikus és daganatos betegségeket, az érelmeszesedést.
Vizsgálatok igazolják, hogy a Föld lakosságának 80%-a létfontosságú enzimek hiányában szenved.
Ennek első jele a fáradtság, összpontosítási nehézségek, gyakori hajlam a fertőzésekre, bőrproblémák, emésztési zavarok stb. A helytelen táplálkozás eredménye a vérben keringő méreganyag, amit a kötőszövet, a zsírsejtek, ízületek, ill az érfalban raktározza el a szervezet.Becslések szerint testünk jó százbillió sejtből áll, ami körülbelül ezerszer több, mint ahány csillag van a naprendszerünkben.
Ezekből a sejtekből naponta nagyjából 600 milliárd pusztul el, és ugyanennyi fejlődik ki nap mint nap. Ez másodpercenként egymillió sejtet jelent. Hogy ez a csoda lejátszódhat, azt az enzimeknek köszönhetjük.A naponta szedett enzimek gyógyító és megelőző programot is jelentenek.
Krónikus gyulladások és rosszindulatú daganatok esetén A Wobenzym enzimkombináció hozza a legjobb kezelési eredményeket. A Wobenzym Plus nagy előnye, hogy a gyulladásos folyamatok gyógyulását meggyorsítja. A szisztémás enzimterápia csökkentheti a vérnyomást vagy a fontos szervekre nehezedő stresszterhelést.A szisztémás kifejezés azt jelenti, hogy a hatóanyagot bevesszük és az a véren keresztül pontosan oda jut el, ahol szükség van rá. Ez a folyamat azonban csak akkor játszódik le, ha a szert éhgyomorra vesszük be.
Ha azt szeretnénk, hogy a beszedett enzimnek minél nagyobb mennyisége a véráramba kerüljön a vékonybél falán át, akkor a legjobb legalább háromnegyed órával étkezés előtt bevenni a tablettát, vagy legalább másfél órával étkezés után.Egy kísérlet folyamán száz önként jelentkezőtől levettek fejenként 2-2 cm2 vért és a bőrük alá spriccelték, így mesterséges vérömleny keletkezett. Ezt követően ötven ember egy héten át naponta háromszor 10 drazsényi enzimkeveréket kapott, míg a kontrollcsoport tagjai enzim nélküli tablettákat.
Egy héttel később az enzimes csoport tagjainál a vérömleny 76 százalékos terápiás eredménnyel sokkal jobban feloldódott, mint azoknál, akik csak placebót kaptak. A nyomás okozta fájdalom is sokkal gyorsabban megszűnt az enzimeknek köszönhetően. Az enzimek könnyen kezelhetők, és jól elviseli azokat a szervezet. A szokásos napi adag 6-12 tabletta. Ennek a látszólag nagy mennyiségnek az a magyarázata, hogy az enzimek nagy molekulájú vegyületek, és emiatt egyetlen tablettába nem lehet belezsúfolni a szükséges adagot. Az enzimterápia általában nem enyhíti egyik pillanatról a másikra a fájdalmat vagy a gyulladást, idő kell a hatás kibontakozásához. Az enzimek az okokkal veszik fel a harcot, és nem elnyomják a tüneteket, ezzel tulajdonképpen becsapva a szervezetet.
Mikor segít a Wobenzym Plus?
• Sérülések és gyulladások esetén.
• Fájdalomcsillapítás például gerincpanaszoknál.
• Ízületi és mozgásszervi panaszoknál.
• Izomfájdalom és reumatikus panaszok esetén.
• Nyílt és nehezen gyógyuló sebeknél.
• Csonttörésnél.
• Műtéti beavatkozások után, például foghúzás után is.
• Érmegbetegedések, vénás problémák és visszér esetén.
• Légúti megbetegedések és fertőzések esetén.
• Megelőzésre, például izomláz ellen.
• Immunrendszeri zavaroknál.
• Krónikus húgyúti fertőzéseknél.
• Autoimmun-megbetegedések, szénanátha, reumatoid artritisz esetén.
• A rákterápiában az immunrendszer erősítésére és a kemoterápia következményeinek enyhítésére.
(Rendelésre beszerezzük 24-72 órán belül)
Fontos figyelmeztetés: a www.vitaminkapu.com webshop által rendelésre beszerzett termékek nem gyógyszerek, azaz ezek a termékek a magyar jogszabályok szerint nem rendelkeznek hivatalosan betegséget gyógyító vagy megelőző hatással. Az élelmiszerek, táplálék-kiegészítők és speciális – gyógyászati célra szánt – tápszerek fogyasztása nem helyettesíthetik, hanem kiegészíthetik a hagyományos orvosi (pld. onkológiai)




