Leírás
A szervezet regenerációja a mélyalvási szakaszokban a leghatékonyabb.
A minőség ebben az esetben is mérvadóbb, mint a mennyiség, azaz nem feltétlenül a pihenés hossza, sokkal inkább a mélysége számít.
Természetesen naponta minimum öt óra alvásra mindenkinek szüksége van, és ez egy jócskán alábecsült érték, ennél jóval több nevezhető normálisnak, sőt egészségesnek.
A fenti információk alapján bátran kijelenthető, hogy a Melatonin egyedülálló módon támogatja az alvászavarban szenvedőket abban, hogy helyreálljon felborult pihenési egyensúlyuk.
Nagyon nem mindegy, hogy az alvászavar megoldásához milyen módszerekkel közelítünk.
Az egyik pórust képviselik az altató-szerek, minden negatív mellékhatásukkal együtt, míg a másik oldalon ott van a Melatonin, ami gyakorlatilag a fiziológiás alvás-szabályozás megzavart rendjét állítja vissza az adott kornak, élethelyzetnek, életritmusnak, életmódnak megfelelően.
A kutatók nem álltak meg ezen a ponton, már ami a Melatonin előnyeinek kiaknázását illeti.
Kimutatták, hogy a melatonin pozitívan befolyásolja a szív- és érrendszer optimális működését, hatékonyan száll szembe egyes degeneratív sejtburjánzásokkal.
Utóbbi képessége immunerősítő tulajdonságának köszönhető.
A szervezetbe kerülve antioxidánsként viselkedve megköti a káros szabad gyököket, így a rákos megbetegedések prevenciójában is főszerephez jut.
Rendszeres alkalmazásával az időzónák átlépéséből, vagy épp a több műszakos munkarendből fakadó kellemetlenségek is egyszerűen, könnyedén orvosolhatók.
(Rendelésre beszerezzük 24-72 órán belül)
Fontos figyelmeztetés: a www.vitaminkapu.com webshop által rendelésre beszerzett termékek nem gyógyszerek, azaz ezek a termékek a magyar jogszabályok szerint nem rendelkeznek hivatalosan betegséget gyógyító vagy megelőző hatással. Az élelmiszerek, táplálék-kiegészítők és speciális – gyógyászati célra szánt – tápszerek fogyasztása nem helyettesíthetik, hanem kiegészíthetik a hagyományos orvosi (pld. onkológiai)




