Leírás
Két héten keresztül, napi 3 csészével fogyasztva 25 %-kal növeli a flavonoidok koncentrációját a vérben.
Az Artemisia növényt a kínai gyógyítók több mint ezer év óta használják számos betegség gyógyítására, például bőrbetegségekben és maláriában.
A vegyületét (artemisinint) , amely egy szeszkviterpén lakton, az egynyári üröm (Artemisia annua) cserjéből vonják ki , melyet már régóta használnak a hagyományos kínai orvoslásban. A “Life Science” magazin publikálta először az artemisininről azt, hogy az “édes üröm”- azaz az “Artemisia annua” származék a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt.
A artemisinin hatásmechanizmusa abból áll , hogy a szervezetbe bevitt vas hatására a vas redukálja az artemisinin peroxidkötését és egy magas vegyértékű vas-oxo vegyületet hoz létre, amely egy reakciósorozatot indít be és reaktív oxigén gyökök jönnek létre, melyek elpusztítják a rákos sejteket.
Az artemisinin származékok felezési ideje nagyjából 1 óra, ezért nagyon gyorsan bomlanak ezért a kezelés folyamán folyamatos bevitelre van szükség.
A rákos betegségben szenvedők nagyon sokan szeretnék a hagyományos daganatterápiát alternatív daganatterápiával ötvözni.
Az Artemisinin ,Artesunate ennek tökéletesen megfelel semmiben nem akadályozza a kemoterápiát sőt még mellékhatása sincs.(kérdés, hogy engedi-e onkológusa). Kutatások közben kiderült, hogy számos sejtvonalra hatásos ,pl.: tüdőrák (tüdő szövetéből kiinduló korlátlan osztódási képességgel bíró kóros sejtszaporulat, rosszindulatú daganat) ,mellrák (emlő sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés , leggyakrabban az emlő mirigyszövetéből, illetve a tejutak falát bélelő hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganat),leukémia,vastagbéldaganat,melanoma ,petefészekrák,prosztatarák ,veserák.(B17 inj. beszerzését vállaljuk egyedi rendelésre)
Egyébként a sugárterápiára rezisztens tüdőrákok is sugárterápiára érzékennyé váltak Artemisinin adagolása mellett és beindult a rákos sejtek pusztulása.
Ettől függetlenül az Artemisinin önállóan is apoptopikus hatású a rákos sejtekre úgy , hogy mellékhatás mentes.
Hatását Artesunate tabletta ,Artemisia similiaplex ,Artemisinin 600mg szedésével még fokozni is lehet !!!
(Rendelésre beszerezzük 24-72 órán belül)
Fontos figyelmeztetés: a www.vitaminkapu.com webshop által rendelésre beszerzett termékek nem gyógyszerek, azaz ezek a termékek a magyar jogszabályok szerint nem rendelkeznek hivatalosan betegséget gyógyító vagy megelőző hatással. Az élelmiszerek, táplálék-kiegészítők és speciális – gyógyászati célra szánt – tápszerek fogyasztása nem helyettesíthetik, hanem kiegészíthetik a hagyományos orvosi (pld. onkológiai)




